A hét a bolondoké.

Most cseszett le a postás, hogy túl magas a küszöb (!!!) és mindig megbotlik, egyszer biztosan orra esik miatta (közben bejött az előtérbe és elkezdte összevissza fel és lekapcsolgatni a lámpákat). Megkérdeztem, hogy tényleg átépíttessem-e a bejárati ajtót őmiatta, de szerencsére mondta, hogy azt azért nem kell.

Tegnap vettem egy jó kis tükörreflexes digitális gépet. Próbálgattam a szomszédos utcákban; fotóztam fűt, fát, bogarat, macskát, rozsdafoltot, kerítésen megcsillanó napsugarat; amikor a következő bokorból elém ugrott egy olyan figura, amilyen a Tímár Péter filmek tipikus bolondja (Zimmer Feriből Reviczky Gábor). A fején bézbólsapka, öltözéke koszos póló és térdnadrág, kezében kikapcsolt zsebrádió kihúzott antennával, mintha adóvevőt tartana. Volt az egésznek egy szolid miép-akciónyugdíjas jellege is.

-Fényképezni? Fényképezni? Szabad itt fényképezni?
-???
-Csak úgy fényképeznek? Mit fényképeznek?
-Fényképezek.
-De mit?
-Mindenfélét. Madarat, virágot, békát kerítést, macskát.
-Láttam én, hogy a házakat fényképezi!
-Nem. Ma vettem a fényképezőt, csak próbálgatom.
-De láttam én, hogy a házat fényképezi.
-A ház melletti kerítésnél a macskát fényképeztem.
-De láttam én, hogy benne volt a ház is!
-Jó, benne volt, de a macskát fényképeztem.
-Ne fényképezze! Lehet itt csak úgy akárkinek fényképezni?
-Nézze. Ez közterület. Ott fényképezek és azt, amit én akarok.
-De a ház és az udvar már nem közterület! - ezzel megfogott.

Fejben kiértékeltem, hogy mekkora eséllyel tudom neki elmagyarázni a fény terjedését, esetleg felkérni a magánterületről kiszűrődő magánjellegű fotonok blokkolására, majd letettem róla.

-Én közterületen vagyok. Csak fotózgatok. Azt fotózom, ami jólesik. Hagyjon békén! - ezzel elindultam, de folyamatosan jött mellettem és beszélt.
-De múlt héten is kétszer betörtek!
-Szomorú. Nem mi voltunk.
-Tudom én, hogy nem maguk voltak, de mi van, ha jövő héten is betörnek?
-Az is szomorú lesz, de azok se mi leszünk.
-Nem is maguk, hanem akiknek odaadják a képeket!
-Nem adjuk oda senkinek.
-De akiknek megmutatják!
-Nézze. Higyje már el, hogy nem akarunk betörni, csak fényképezünk. most vettem a kamerát, próbálgatom. Úgyis kitörlöm a fotók 90%-át.
-Drága egy ilyen kamera? - ilyenkor sohasem jön a számra a frappáns "mi közöd hozzá?" válasz.
-Bizony drága.

Ekkor szerencsére megjelent még egy ember az utcában. Emberünk rárabolt:
-Képzelje fényképezik a házakat! ...

Hogy lehet az ilyet kultúráltan kezelni? KS szerint el kellett volna kezdeni vadul emberünket fényképezni mintha valami topmodell lenne, hátha attól leblokkol és kezét az arca elé tartva elmenekül :).

Írta: Gejzír @ 12:45

Az előítélet az ember belső viselkedési statisztikája. Legyen az pozitív, vagy negatív.

Én például sokáig nem voltam előítéletes, sőt kifejezetten rossz dolognak tartottam, hiszen minden ember egyedileg különböző. Rájöttem azonban, hogy az előítélet nem véletlenül alakult ki, úgymond evolúciósan stabil stratégia (ahogyan Richard Dawkins mondaná) az eddigi tapasztalataink alapján gyorsan kiértékelni a helyzetet, majd (ha esetleg van rá időnk és energiánk) felülbírálni a gyorsteszt eredményét. Lehet, hogy az a tigris, aki éppen szembemosolyog velünk a világ legszelídebb és legjobb humorú tigrise, de eddigi belső statisztikánk (előítéletünk) azt mondatja velünk: kicsi a valószínűsége annak, hogy jókedvében vicsorít.

 

[Olvasok tovább]

Írta: Gejzír @ 12:09